Céges előírás, hogy ki kell venni a szabadságot a karácsonyi és újévi időszakban (2,5-3 hét), mivel ekkor bezár a bánya és nincs hol meg kinek csákányozni. Gondoltuk, hogy állapotomra való tekintettel nem megyünk külföldre, hanem jó lesz nekünk országon belül is, mondjuk Tasmanian meg Queensland-ben eltölteni 1-1 hetet. Azonban december elején már mindegy repjegy elkelt, rádöbbentünk, hogy itt az ünnep nem úgy ünnep, mint otthon, hogy mindenki otthon maradna a családdal 24-25-én, hanem épp elenkezőleg, mindenki úton, de leginkább repülőn van. Így tehát, jegy hiányában (ha meg volt, akkor 5x-ös áron) az ötletet elvetettük és külföldi desztinációkat néztünk, amikkel sokkal egyszerűbb volt a helyzet érdekes módon.

Így jutottunk el december 19-én pénteken éjjel Christchurch-be (NZ), ahonnan a tervek szerint vasárnap indultunk tovább egy nagy hurok leírásával délnek, majd onnan északnak egészen az északi szigeten fekvő Whangarei-ig. Mindezt a bérelt lakókocsinkkal terveztük megtenni, amit vasárnap kaptunk meg és 18 napon keresztül szolgált szállásként és autóként egyaránt.

Christchurch a déli sziget legnagyobb városa 400,000 fővel, szép kisváros, bár nekünk nem volt szerencsénk az időjárással, mert végig esett és 12 fok lehetett maximum. Azért sétáltunk egy nagyot szombaton, megnéztük a katedrálist, botanikus kertet és parkokat. Amikor átvettük vasárnap a campervan-t (legyen ezentúl csak „kempi”), hogy őszinte legyek, picit kételkedtem, hogy biztosan jól döntöttünk-e a választást illletően. Úgyanis, mint a képen is látszik, hippi egy járgányt kaptunk, nem is a legújabb szériából valót. De azt mondták megbízható, nem fog mindek cserben hagyni, ennek reményében útnak is indultunk, nagybevásárlás, és irány dél. Estére a Lake Tekapo es Lake Phukaki környékére értünk, a nap is kisütött és elénk tárult a Mt.Cook csúcsa, amit másnapra terveztünk megnézni. Vadkempingeztünk a tóparton, felbuzdulva azon, hogy mások is így csináljákJ

Másnap közelebb mentünk a déli Alpokhoz és a Mt. Cook és a környező hegyek hófedte csúcsait is megcsodáltuk közelebbről, egy rövidebb kirándulás keretében. Lenyűgöző látvány volt, bár azt hiszem, hogy a képek magukért beszélnek. Estére Queenstown-ba értünk, az adrenalinsokk városába, lehet itt bungy jumping-olni, skydive-olni, raftingolni, canyoing-olni, és még sorolhatnám. Mi egy Shotover Jet túrára neveztünk be, aminek keretében egy szélsebes motorcsónakkal egy keskeny kanyonban visznek végig, 360fokos fordulatottal, izgalmas kanyarokkal. Állítólag jó volt, részletekről kérdezzétek a MilkátJ

Következő állomásunk a Milford Sound volt, ide csak Te Anau-n keresztül lehet eljutni, egy kisebb kerülő megtétele után. Errefelé nincsenek benzinkutak, mobilhálózat, viszont vannak gyönyörű hágók, völgyek és hegycsúcsok. Egy kis tópartján aludtunk, ezek a szálláshelyek lettek a kedvenceink (DOC sites):). 24-én a Milford Sound-ban hajóztunk egyet a fjordok között, egészen a Tasman tengerig, láttunk fókákak, vízeséseket, no meg égig érő hegycsúcsokat.

Utunk visszafelé is Queenstown-on át vezetett, így még belefért egy bungy jumping a világ első bungy jumping hídjáról (Kawarau bridge), 43 méter magasról. A plussz élményt az nyújotta, hogy az ugrás végén megmártottak a folyóban derékigJ. Erről ismét csak a Milka tud részletesebben beszámolniJ

Innen a Fox és a Franz Joseph gleccserek felé utaztunk tovább. A Fox gleccsert csak messzebbről, míg a Franz Joseph-et közelebbről is megszemléltük. Szerveznek vezetett túrákat magára a gleccserre, és meg lehet csodálni a „blue ice” képződményeket. A gleccserhez vezető gyalogút során mindenki megmutathatta, milyen fából faragták, mivel át kellett kelni két 0 fokos vízfolyáson, 20 cm mély volt és jó 7-8 méter széles volt az erős esőzések hatására...hááát, a lábamat nem nagyon éreztem utána, pedig csak pár másodperc volt az egész...De megvoltJ Sajnos a blue ice-t ismét ki kellett, hogy hagyjam, mert nem vállalták értem a felelősséget a túravezetők, pedig nagyon szívesen mentem volna. Az ott készült képek magukért beszélnek. Még aznap elmentünk egy thermálfürdőbe is, ahol páfrányok és más buja zöld növények vettek minket körül, mialatt mi fáradt végtagjainkat pihentettük a meleg vízben.

Innen egy egész napos utazás keretében átjutottunk Kaikura-ba, ahol fókaúszásra neveztünk be, mivel a delfinúszásra sajnos már nem fértünk be...egy hónappal előtte kellett volna foglalni időpontot, így hát erről lecsúsztunk. De a fókaúszás miatt sem lehetünk elegédetlenek (ide engem is engedtek, yippiJ): egy méterre úsztak el előttünk a kis és nagyfókák, produkálták magukat a vízben, miközben minket is jól megnéztekJ óriási szemükkel a  víz alatt.

Az Abel Tasman NP volt a következő megállónk, a déli sziget északi csücskén. Ide Aquataxi-val lehet bejutni Marahau-ból és a taxi különböző öblökbe viszi el az utasokat, az igényeknek megfelelően. Az igazán sok idővel rendelkezők végigtúrázzák a 50 km-es tengerparti ösvényt Totaranui-ig, nekünk sajnos csak egy egy napos túra fért bele, Anchorage-től Tonga-ig. Így ízelítőt kaptunk a halványzölden csillogó öblök szépségéből, az aranysárga homokos partokról, amik olyanok, mint azok a partok, amiket filmen láthatunk  és csak álmodozni szoktunk róluk.

Másnap átkompoztunk Pictonból Wellington-ba és ott töltöttünk a Szilvesztert. Ezt többek között azzal is ünnepeltük, hogy 10 nap után ismét hotelben aludtunkJ Nagy bulit nem csaptunk, kimentünk a főtérre, hallgattuk a helyi zenekart és ott vártuk meg az éjfélt. A Földön nálunk volt először 2009, otthon meg még csak dél voltJ. A Te Papa múzeumban ismerkedtünk a maori kultúrával, megnéztük a világ legnagyobb óriás tinthahalát (formalinban), meg még sok-sok más érdekességet.

Az északi sziget közepén van a Tongariro NP, ahol  NZ híres vulkánjai alszanak meg néha ébredeznekJ Sajnos itt az időjárással nem volt szerencsénk, mivel erre a területre 3 napig esőt és felhőket mondtak, így a havas kráterekből semmit nem láttunk. Mindenesetre mi nekiindultunk, hogy a Crossing-ból megcsinálunk egy szakaszt, hátha a felhők fölé jutunk és láthatjuk a vulkánokat, de nem sikerült...viszont a séta így is különleges volt és rendkívül misztikus...

Rotorua felé vettük az irányt, bízva az idő javulásában. A Wai-O-Tapu Thermal Wonderland-ben megcsodáltuk a gejzíreket, meg egy nagy gejzírkitörést is (ami programozottan minden nap 10.15-kor tör ki). Az egész park olyan volt, mintha egy bugyogó fazék tetején sétáltunk volna, ahol nem a szárazföldi ösvény vezetett, ott víz bugyogott kifelé, a talaj meg nagyon meleg volt...A legkülönlegesebb a gőzölgő Champagne Pool volt, a maga 80 méteres mélységével és az óriási kiterjedésével. Este egy maori esten vettünk részt a Tamaki faluban, ahol volt műsor, tánc éneklés, no meg haka nyelvnyújtogatással és szemkidüllesztéssel.

Másnap egész nap utaztunk, átmentünk Auckland-en, majd estére Whangerei-be értünk, ahol meglátogattuk Orsit és Doug-ot, akik épp a nagy európai körút után visszavonultak picit „regenerálódni”.  Szörföztünk, napoztunk, BBQ-tunk, miközben a helyi öblöket csodáltuk meg a Tutukaka NP-ban: a Sandy beach és a Whangarei Heads-kiváló szörfpartok, míg Whale Bay egy csodás kis eldugott öböl, csak a helyieknekJ

Az utolsó napokon Auckland-ben voltunk, kis városnézés, hajókázás, múzeumlátogatás. Elmentünk az Auckalnd múzeumba is, ahol éppen fehércápa boncolás volt élőben...sőt, oda is lehetett menni megérinteni a drága „kis” teremtést....hááát, elég érdes bőre van és a foga is éles, mint a borotva...nem szívesen találkoznék vele össze élesben, nem meglepő módon. Felmentünk a Föld déli féltekének legmagasabb kilátójába, 220 méter magasra üvegajtajú lifttel....ismét adrenalinsokk...a kilátóban is voltak részek, ahol üveglapon lehetett sétálni....és ennek tetejébe én még úgy is éreztem, hogy mozog az egész....megkönnyebbültem, amikor végre leértünkJ

Pénteken hajnalban indultunk vissza Melbourne-be, és a 3,5 órás út után reggel 8-ra már itt is voltunk. Este 9-kor már úgy aludtunk, mint a bundaJ

Hogy mit is mondhatnék összefoglalásként? Aki teheti, egyszer menjen el Újzélandra. Olyan, mintha Európa természeti szépségeit egy országba sűrítették volna bele, viszont viszonylag ritkán lakott, emiatt érintetlen. Ne is kérdezzétek, mi tetszett a legjobban, nehéz lenne erre válaszolni, főleg, hogy az egyes részek annyira különbözőek és mind-mind másmiatt szépek. Aki a természetet szereti, ezt nem hagyhatja kiJ. Azzal, hogy ide eljuttottunk, egy gyermekkori álom valósult meg nálunkJ.