Meti már 6 hónapos, így úgy döntöttünk, itt az ideje egy komolyabb kiruccanásnak. Miután felpakoltuk a fél lakást - neki tele lett az egyik legnagyobb bőrönd, mi meg 2 kis kézipoggyászt vittünk – hajnali fél 6-kor elindultunk a közeli buszmegállóba, ahol a reptéri transzferbusz felvett minket. Mondanom sem kellett, hogy esett:). Szerencsére gyorsan kiértünk a reptérre, és rövid várakozás után indultunk is. Azt tanácsolták, hogy mellre kell tenni a babákat, hogy nyeljenek, így nem lesz gond fel és leszállásnál. Én versenyt futottam az idővel, mert Meti kezdett nyügősködni, szopizni nem akart, a repülő meg már robogott a kifutópályán. Igazából arra sem emlékszem, hogy felszálltunk, mert annyira el voltam foglalva a Kismanóval. Kis győzködés után sikerült a „mission”, ő és én is megnyugodtunk. Útközben nem volt gond, aludt párszor és már landoltunk is.
Hamilton Island-ra érkeztünk, ez a fősziget a Whitsundays-en, innen hajóztunk át a saját szigetünkre, a Daydreamre. Igazán lenyűgöző resort, pálmafákkal, belső medencékkel, medencés koktélbárral, no meg persze a kis rock wallabikkal, akik minden este birtokukba vették a resort kietlen pázsitjait.
A hét a pihenés jegyében telt. Sajnos a medúza-szezon már elkezdődött, ezért legtöbbször a medencékben fürödtünk. Nem is baj, így könnyebb volt a Metivel is megmártózni. Nem fér kétség ahhoz, hogy picit sikerült vele is a vizet megszerettetni. A hét végére már arra is hajlandó volt, hogy Apától a víz alatt átússzon Anyához, miközben a kis feje a víz alatt volt. Semmi prüszkölés, sírás, teljesen rendben volt a művelet.
2 kötött, hajózós programot terveztünk, az egyiket a Whiteheaven Beach-re, a másikat a Nagy Korallzátonyhoz. A Whiteheaven Beach-re egy motorcsónakos túra keretében akartunk eljutni, mert így a sziget északi részére is elvittek minket, ahol egy gyönyörű lagúna kígyózott a sziget belseje felé. Viszont ide babával nem lehetett menni. Ezért belementem, hogy próbáljuk ki a Childcare-t, ami a szigetünkön volt. Csináltunk egy próbanapot - anyai szívem csak egy órára engedte – amikoris minden rendben volt, szóval pár nappal később sor került az „éles bevetésre”, ez kicsit hosszabb volt, délelőtt 10-től délután 4-ig tartott. Végig azt gondoltam, hogy „Biztos minden rendben van”, így könnyebb volt:)
Amikor visszaértünk, nem látszott a Meti nagyon nyűgösnek, szerintem lekötötte a sok új dolog és arc látványa. Persze azért estére jó fáradt volt, de ez így van rendjén. Meg nekünk is volt egy izgalmas napunk, raftingoltunk a méretes hullámokon, hiszen a szél fújt rendesen, a motorcsónakot csak úgy dobálta...
A Whiteheaven Beach gyönyörű, 7 km hosszan elhúzódó fehérhomokos partszakasz. A Hook Island mellett búvárkodtunk is egyet, a korallok és aranyos halacskák társaságában.
A másik túránk már nem sikerült ilyen jól. Hazaindulásunk előtti napon mentünk, mivel azt tanácsolták, várjuk, míg a szél kicsit gyengébb, hiszen a búvárkodás nagyobb élmény, ha nyugodtabb a tenger és persze a a víz sem folyik bele a pipába. Minden rendben volt addig, amíg el nem értük az utolsó szoros a nyílt tenger előtt, amikor bemondták, hogy valami gond van az egyik turbinával és visszafordulunk. Másik hajót nem indítottak, így aznap már csak helikopterrel mehettünk volna ki...az meg már nem fért volna bele. Nagyon sajnáltuk, mert a napunkat is jól keresztbe vágta, picit sétáltunk még a Hamilton Island-en, ahová a hajó visszavitt, utána meg visszahajóztunk a saját szigetünkre. Vígaszdíjként gondoltuk, kipróbálunk valami vizisportot, de pechünkre aznap már minden foglalt volt. Ennek követkeményeképp már formálódott is a gondolat, hogy valahova Észak Queensland-ba még vissza kell jönnünk, hogy megnézhessük a Nagy Korallzátonyt, hiszen anélkül nem mehetünk haza:)
A visszaút Melbourne-be zökkenőmentes volt, jól éreztük magunkat, pihentünk egyet, és most semmi többre nem is volt szükség:)
