Down under in Melbourne

Meti már 6 hónapos, így úgy döntöttünk, itt az ideje egy komolyabb kiruccanásnak. Miután felpakoltuk a fél lakást - neki tele lett az egyik legnagyobb bőrönd, mi meg 2 kis kézipoggyászt vittünk – hajnali fél 6-kor elindultunk a közeli buszmegállóba, ahol a reptéri transzferbusz felvett minket. Mondanom sem kellett, hogy esett:). Szerencsére gyorsan kiértünk a reptérre, és rövid várakozás után indultunk is. Azt tanácsolták, hogy mellre kell tenni a babákat, hogy nyeljenek, így nem lesz gond fel és leszállásnál. Én versenyt futottam az idővel, mert Meti kezdett nyügősködni, szopizni nem akart, a repülő meg már robogott a kifutópályán. Igazából arra sem emlékszem, hogy felszálltunk, mert annyira el voltam foglalva a Kismanóval. Kis győzködés után sikerült a „mission”, ő és én is megnyugodtunk. Útközben nem volt gond, aludt párszor és már landoltunk is.

 

A kisebb hálószobánkat vendégeinknek tartottuk fenn eddig, meg azt terveztük, hogy majd a Metit költöztetjük át, ha jobb lesz az idő és már nem kell fűteni. Meg amúgyis ajánlott a babával aludni 6 hónapos koráig, szóval az a szoba eléggé elhagyatott volt a szürke hétköznapokon. Azonban a fiatalember úgy döntött, hogy függetlenedést választja, fűtés meg 6 hónap ide vagy oda (nem sok hiányzott a 6 hónaphoz már), mivel hangos játékba kezdett úgy hajnali 5 óra magasságában, ami mondanom sem kell, hogy minket picit zavart. És miután a helyzet pár nap elteltével sem változott, ez nekünk megfelelő lökést adott ahhoz, hogy rendbehozzuk a szobát. Kedvencem a reluxatisztítás, minden lapkát egyesével áttörölgetni....persze most biztos azt gondoljátok, hogy "dehát van időd...", de akkor is...nem egy hálás feladat. Másfél nap alatt összehoztuk, kicseréltük a bútorokat, és íme az eredmény:

Azért nagyon furcsa volt az első pár éjjel. Furcsa volt, hogy nem kell suttogni a szobánkban, lehet villanyt oltani, olvasgatni és persze egyfolytában azon járt az agyam, hogy ugye minden rendben van vele odaát, nincs melege, nem fázik, stb. Egyre csak azon gondolkodtam, hogy ha már ez is ilyen aggodalmakat okozott, mi lesz majd akkor, ha majd egyszer nem jön haza, lemerült a telefonja és nem tudott szólni, vagy nem volt térerő...szerencsére addig még van egy kis időnk:)

Kedden, amikor sétálni szoktunk menni a Metivel, nyakunkba vettük a várost és elindultunk az Acland street-re, St Kildara. A célállomás a “Gruner Butcher” volt, a híres magyar hentes Melbourne-ben.

Nem ok nélkül gondolhatnám azt, hogy már nem sokan olvassátok a blogunkat, mivel jópár hónap eltelt az utolsó újzélandi élménybeszámoló óta...most igyekszem egy hosszabb bejegyzéssel színesíteni a korábbi írásainkat, ami az ausztrál egészségügyi rendszert hivatott bemutatni  - a mi szemszögünkből.

Sikerült végére érnem az új-zélandi képeink első felének. Mindenkinek szeretettel: http://picasaweb.google.com/Viktoria.Nagy.hu

Lassan itt vagyunk egy éve már, de most szembesültünk azzal, hogy itt még a szúnyogok is másmilyenek...az ember otthon megszokta, hogy ha éjjel szúnyog van a szobában, azt hallja, mert a kis piszok elkezd zümmögni és meg lehet kezdeni a hajtóvadászatot ellenük. És ha ügyes vagy, akkor meglátod valahol a falon és véget vethetsz aznapra ennek a kellemetlenségnek.

Biztos mindenkinek megvan az az érzés, hogy áll egy tábortűz vagy egy meleg radiátor mellett és érzi, ahogyan a forróságtól kezd megperzselődni a vádliján a szőr.  Ma pont ilyen érzés kimenni a napra Melbourne-ben, azzal a kis különbséggel, hogy itt nem csak a vádlimat égeti és nem lehet elhúzódni a tűztől, mert mindenhol ez van...

A helyi média szerint "worst day in history" van ma, ami kicsit azért túlzás, de a közel 46 fok Celsius és a 40-50km/h szél miatt az extrém bozóttűz-veszély valóban reális.

A dédnagypapám még azt mondta volna, hogy ez már nem fehér embernek való idő, de mi ilyet már persze nem mondunk. Azért az igaz, hogy az aboriginal őslakosok bőrszínének sötétsége bármikor versenyre kelhetne akármelyik közép-afrikai törzsi varázslóéval. Nem véletlenül.

Légkondink nincs, mert még nincs, így itthon kb 35 fok van, alsó közelítésben. A múlt heti rohamkor dolgoztunk, benn az irodában pedig mindig 23-24 fok van. Esténként azért nem kellett átmenni a szomszédba szaunázni.

A városban mindenfelé tele vannak az utcák lehullott falavelekkel, viszont közelről megnézve nem szépen egyenletesen sárgultak el, ahogy ősszel szokás, hanem foltokban megégtek a napsütés és a hőség miatt és hullottak le, főleg a fák koronájának tetejéről.

A helyi nyugdíjasok is, szegények, megszenvedik ezt a nyarat, mert bár ma 45 fok van, tegnap még 26 volt és holnap sem lesz több 23-nál. Hajrá reuma.

Szakmai komment: A helyi energiatermelés több, mint 99%-a széntüzelésű alaperőmű, hatalmas CO2 kibocsátással. Vannak drága, csúcstermelésre tervezett gázerőművek, de múlt héten is és valószínűleg ma is lesz "load shedding", vagyis fogyasztói korlátozás.

Értsd, lesz ahol kikapcsolják a villanyt a 45+ fok ellenére. Mivel hétvége van, humanitrius szempontból talán elsőnek az alumíniumkohókat, vagy az ipart, de múlt héten már a lakosságot is korlátozták. 30%-kal magasabb a csúcsfogyasztás, mint normál időjárási körülmények között, amit nem tudnak kigazdálkodni. Tervben van, hogy a fogyasztás csökkentése érdekében plusz díjat vetnek ki az ilyen időszaki magas fogyasztásra (nap közbeni légkondik), előreláthatólag napi (!) 70-120 dollár. Lehet számolni...

Szóval, itt sem teljesen kolbászból van.

Céges előírás, hogy ki kell venni a szabadságot a karácsonyi és újévi időszakban (2,5-3 hét), mivel ekkor bezár a bánya és nincs hol meg kinek csákányozni. Gondoltuk, hogy állapotomra való tekintettel nem megyünk külföldre, hanem jó lesz nekünk országon belül is, mondjuk Tasmanian meg Queensland-ben eltölteni 1-1 hetet. Azonban december elején már mindegy repjegy elkelt, rádöbbentünk, hogy itt az ünnep nem úgy ünnep, mint otthon, hogy mindenki otthon maradna a családdal 24-25-én, hanem épp elenkezőleg, mindenki úton, de leginkább repülőn van. Így tehát, jegy hiányában (ha meg volt, akkor 5x-ös áron) az ötletet elvetettük és külföldi desztinációkat néztünk, amikkel sokkal egyszerűbb volt a helyzet érdekes módon.

Így jutottunk el december 19-én pénteken éjjel Christchurch-be (NZ), ahonnan a tervek szerint vasárnap indultunk tovább egy nagy hurok leírásával délnek, majd onnan északnak egészen az északi szigeten fekvő Whangarei-ig. Mindezt a bérelt lakókocsinkkal terveztük megtenni, amit vasárnap kaptunk meg és 18 napon keresztül szolgált szállásként és autóként egyaránt.

Christchurch a déli sziget legnagyobb városa 400,000 fővel, szép kisváros, bár nekünk nem volt szerencsénk az időjárással, mert végig esett és 12 fok lehetett maximum. Azért sétáltunk egy nagyot szombaton, megnéztük a katedrálist, botanikus kertet és parkokat. Amikor átvettük vasárnap a campervan-t (legyen ezentúl csak „kempi”), hogy őszinte legyek, picit kételkedtem, hogy biztosan jól döntöttünk-e a választást illletően. Úgyanis, mint a képen is látszik, hippi egy járgányt kaptunk, nem is a legújabb szériából valót. De azt mondták megbízható, nem fog mindek cserben hagyni, ennek reményében útnak is indultunk, nagybevásárlás, és irány dél. Estére a Lake Tekapo es Lake Phukaki környékére értünk, a nap is kisütött és elénk tárult a Mt.Cook csúcsa, amit másnapra terveztünk megnézni. Vadkempingeztünk a tóparton, felbuzdulva azon, hogy mások is így csináljákJ

Másnap közelebb mentünk a déli Alpokhoz és a Mt. Cook és a környező hegyek hófedte csúcsait is megcsodáltuk közelebbről, egy rövidebb kirándulás keretében. Lenyűgöző látvány volt, bár azt hiszem, hogy a képek magukért beszélnek. Estére Queenstown-ba értünk, az adrenalinsokk városába, lehet itt bungy jumping-olni, skydive-olni, raftingolni, canyoing-olni, és még sorolhatnám. Mi egy Shotover Jet túrára neveztünk be, aminek keretében egy szélsebes motorcsónakkal egy keskeny kanyonban visznek végig, 360fokos fordulatottal, izgalmas kanyarokkal. Állítólag jó volt, részletekről kérdezzétek a MilkátJ

Következő állomásunk a Milford Sound volt, ide csak Te Anau-n keresztül lehet eljutni, egy kisebb kerülő megtétele után. Errefelé nincsenek benzinkutak, mobilhálózat, viszont vannak gyönyörű hágók, völgyek és hegycsúcsok. Egy kis tópartján aludtunk, ezek a szálláshelyek lettek a kedvenceink (DOC sites):). 24-én a Milford Sound-ban hajóztunk egyet a fjordok között, egészen a Tasman tengerig, láttunk fókákak, vízeséseket, no meg égig érő hegycsúcsokat.

Utunk visszafelé is Queenstown-on át vezetett, így még belefért egy bungy jumping a világ első bungy jumping hídjáról (Kawarau bridge), 43 méter magasról. A plussz élményt az nyújotta, hogy az ugrás végén megmártottak a folyóban derékigJ. Erről ismét csak a Milka tud részletesebben beszámolniJ

Innen a Fox és a Franz Joseph gleccserek felé utaztunk tovább. A Fox gleccsert csak messzebbről, míg a Franz Joseph-et közelebbről is megszemléltük. Szerveznek vezetett túrákat magára a gleccserre, és meg lehet csodálni a „blue ice” képződményeket. A gleccserhez vezető gyalogút során mindenki megmutathatta, milyen fából faragták, mivel át kellett kelni két 0 fokos vízfolyáson, 20 cm mély volt és jó 7-8 méter széles volt az erős esőzések hatására...hááát, a lábamat nem nagyon éreztem utána, pedig csak pár másodperc volt az egész...De megvoltJ Sajnos a blue ice-t ismét ki kellett, hogy hagyjam, mert nem vállalták értem a felelősséget a túravezetők, pedig nagyon szívesen mentem volna. Az ott készült képek magukért beszélnek. Még aznap elmentünk egy thermálfürdőbe is, ahol páfrányok és más buja zöld növények vettek minket körül, mialatt mi fáradt végtagjainkat pihentettük a meleg vízben.

Innen egy egész napos utazás keretében átjutottunk Kaikura-ba, ahol fókaúszásra neveztünk be, mivel a delfinúszásra sajnos már nem fértünk be...egy hónappal előtte kellett volna foglalni időpontot, így hát erről lecsúsztunk. De a fókaúszás miatt sem lehetünk elegédetlenek (ide engem is engedtek, yippiJ): egy méterre úsztak el előttünk a kis és nagyfókák, produkálták magukat a vízben, miközben minket is jól megnéztekJ óriási szemükkel a  víz alatt.

Az Abel Tasman NP volt a következő megállónk, a déli sziget északi csücskén. Ide Aquataxi-val lehet bejutni Marahau-ból és a taxi különböző öblökbe viszi el az utasokat, az igényeknek megfelelően. Az igazán sok idővel rendelkezők végigtúrázzák a 50 km-es tengerparti ösvényt Totaranui-ig, nekünk sajnos csak egy egy napos túra fért bele, Anchorage-től Tonga-ig. Így ízelítőt kaptunk a halványzölden csillogó öblök szépségéből, az aranysárga homokos partokról, amik olyanok, mint azok a partok, amiket filmen láthatunk  és csak álmodozni szoktunk róluk.

Másnap átkompoztunk Pictonból Wellington-ba és ott töltöttünk a Szilvesztert. Ezt többek között azzal is ünnepeltük, hogy 10 nap után ismét hotelben aludtunkJ Nagy bulit nem csaptunk, kimentünk a főtérre, hallgattuk a helyi zenekart és ott vártuk meg az éjfélt. A Földön nálunk volt először 2009, otthon meg még csak dél voltJ. A Te Papa múzeumban ismerkedtünk a maori kultúrával, megnéztük a világ legnagyobb óriás tinthahalát (formalinban), meg még sok-sok más érdekességet.

Az északi sziget közepén van a Tongariro NP, ahol  NZ híres vulkánjai alszanak meg néha ébredeznekJ Sajnos itt az időjárással nem volt szerencsénk, mivel erre a területre 3 napig esőt és felhőket mondtak, így a havas kráterekből semmit nem láttunk. Mindenesetre mi nekiindultunk, hogy a Crossing-ból megcsinálunk egy szakaszt, hátha a felhők fölé jutunk és láthatjuk a vulkánokat, de nem sikerült...viszont a séta így is különleges volt és rendkívül misztikus...

Rotorua felé vettük az irányt, bízva az idő javulásában. A Wai-O-Tapu Thermal Wonderland-ben megcsodáltuk a gejzíreket, meg egy nagy gejzírkitörést is (ami programozottan minden nap 10.15-kor tör ki). Az egész park olyan volt, mintha egy bugyogó fazék tetején sétáltunk volna, ahol nem a szárazföldi ösvény vezetett, ott víz bugyogott kifelé, a talaj meg nagyon meleg volt...A legkülönlegesebb a gőzölgő Champagne Pool volt, a maga 80 méteres mélységével és az óriási kiterjedésével. Este egy maori esten vettünk részt a Tamaki faluban, ahol volt műsor, tánc éneklés, no meg haka nyelvnyújtogatással és szemkidüllesztéssel.

Másnap egész nap utaztunk, átmentünk Auckland-en, majd estére Whangerei-be értünk, ahol meglátogattuk Orsit és Doug-ot, akik épp a nagy európai körút után visszavonultak picit „regenerálódni”.  Szörföztünk, napoztunk, BBQ-tunk, miközben a helyi öblöket csodáltuk meg a Tutukaka NP-ban: a Sandy beach és a Whangarei Heads-kiváló szörfpartok, míg Whale Bay egy csodás kis eldugott öböl, csak a helyieknekJ

Az utolsó napokon Auckland-ben voltunk, kis városnézés, hajókázás, múzeumlátogatás. Elmentünk az Auckalnd múzeumba is, ahol éppen fehércápa boncolás volt élőben...sőt, oda is lehetett menni megérinteni a drága „kis” teremtést....hááát, elég érdes bőre van és a foga is éles, mint a borotva...nem szívesen találkoznék vele össze élesben, nem meglepő módon. Felmentünk a Föld déli féltekének legmagasabb kilátójába, 220 méter magasra üvegajtajú lifttel....ismét adrenalinsokk...a kilátóban is voltak részek, ahol üveglapon lehetett sétálni....és ennek tetejébe én még úgy is éreztem, hogy mozog az egész....megkönnyebbültem, amikor végre leértünkJ

Pénteken hajnalban indultunk vissza Melbourne-be, és a 3,5 órás út után reggel 8-ra már itt is voltunk. Este 9-kor már úgy aludtunk, mint a bundaJ

Hogy mit is mondhatnék összefoglalásként? Aki teheti, egyszer menjen el Újzélandra. Olyan, mintha Európa természeti szépségeit egy országba sűrítették volna bele, viszont viszonylag ritkán lakott, emiatt érintetlen. Ne is kérdezzétek, mi tetszett a legjobban, nehéz lenne erre válaszolni, főleg, hogy az egyes részek annyira különbözőek és mind-mind másmiatt szépek. Aki a természetet szereti, ezt nem hagyhatja kiJ. Azzal, hogy ide eljuttottunk, egy gyermekkori álom valósult meg nálunkJ.

A flat hunting mission még szeptemberben kezdődött. A kiváltó okok, ami miatt úgy döntöttünk, hogy másik lakás után nézünk a következők voltak (nem feltétlenül prioritási sorrendben):

·         Az ingatlanpiaci árak csökkenéséből fakadóan a South Yarra-i lakást drágának ítéltük

·         Nem volt erkélye

·         Az ablakok 15 cm-re nyithatóak lefelé, egy kis kurbli  es biciklilánc segítségével

·         Egy mini elektromos radiátor volt a teljes fűtési potenciál

Szóval szeptember első heteiben nekiláttunk, a menete a következő volt: csütörtökön a web oldalak alapján a tetszetősek kiválasztása, pénteken a 15-20 hirdetés kinyomtatása, ezek felhívása telefonon, a megtekintési időpont egyeztetése, szombaton kettéváltunk és megnéztük a lakásokat, majd vasárnap átgondoltuk melyikre pályázunk, kitöltöttük a jelentkezési lapot (2 oldal tömény információ – az előző munkahelyi kontaktól kezdve a jelenlegi fizetésig), hétfőn elfaxoltuk és ezt követően izgatottan vártuk a visszejelzést, hogy mi vagyunk-e a szerencsések vagy más kapta a lakást. Ez így ment 3 héten keresztül....

Egy lakást megkaptunk, majd kockáztatva azt mondtuk, hogy inkább mégsem, mert még mindig drágának tűnt és beépített szekrényei sem voltak...gondoltuk, ha ezt megkaptuk, akkor máskor is lehet szerencsénk. Ezt követően volt egy ideális lakás, ami nagyon tetszett, ugyanazon a környéken, ahol egy szép kis házat is találtunk. Ezekre is pályáztunk, de az idő már szorított. A lakást nem kaptuk meg, a kisház esetében meg felhívtak az ügynökségtől, hogy valaki ráígért a meghirdetett árra, akarjuk-e tartani. Mi mást mondhat az ember, hogy versenyben maradjon: „Igen, szeretnénk továbbmenni!”. Annál is inkább, mivel a másik pályázatunkat elutasították, így ez maradt az egyetlen reális esélyünk, hogy október vége előtt elköltözhessünk. Azt hiszem, hogy a személyes szimpátia is közre játszott, és végül nekünk ajánlották fel a házikót.

Sokat tanakodtunk, hogy elfogadjuk-e, mivel nem éreztük fair-nek az aukciószerű megversenyeztetést, no meg a a fent felsorolt pontok közül a  fűtés terén ez az ingatlan sem jobb...végül aztán belementünk.

A ház takaros, van egy kis kertje, nagy nappali + konyhája, nagy nyitható francia ablakai, garázsa (erre egyelőre nincs szükségünk). A fűtést meg majd megoldjuk, a hordozható radiátorainkkal, mivel itt is csak a nappaliban van egy radiátor.

Amikor láttuk üresen, a kulcsok átadását követően, úgy tűnt, hogy egy festésre is szükség lenne... ezt a meccset még nem játszottuk le az ügynökséggel. A közümek átíratásán túl vagyunk, bár első hétvégén nem volt áram a megbeszéltek ellenére... itt sem tökéletes a rendszer...A gázórát a mai napig szerintem nem olvasták le, pedig volt időpont egyeztetve, nem jött ki a szolgáltató az adott napon. Miután felhívtam őket, azt mondták, hogy ők leolvasák...akkor helikopteren ereszkedhettek le a ház mögötti kis folyosóba, mert oda anélkül bajos lenne a bejutásJ. Emellett az előző szolgáltató ki akarta kapcsolni az áramot a múlt héten, mert hogy 4 hete fogyasztunk, de nincs velük szerződésünk. Hiába mondtuk, hogy mi mással kötöttünk szerződést, a 2 szolgáltató rajtunk keresztül akarta megoldani a problémát, ahelyett, hogy egymással intézték volna el. Hirtelen ennyi az ausztrál mindennapokról:)

Igen sok idő eltelt azóta, mióta utoljára írtunk. Utólag is elnézést kérek mindenkitől, aki szorgosan nézegette blogunkat és sosem talált semmi újat. Igyekszem ezentúl sűrűbben frissiteni. Hogy miért nem írtunk? Mert az utóbbi időben nem unatkoztunk: új lakást kerestünk, pályáztunk, voltunk nyaralni Fiji-n, azt követő héten el is költöztünk, most meg látogatóinkkal töltjük az estéket. Részletesen az alábbiakban olvashattok a történésekről.

Szeptemberben kitaláltuk, hogy menjünk nyaralni, hiszen tavaly október óta nem voltunk...az már egy teljes év. Idén még a sielést is kihagytuk, készültünk az ausztrál utunkra. Először a terv az volt, hogy Tonga-ra megyünk, egy Csendes óceáni szigetre, ahol lehet bálnákkal úszni. Aztán rájöttünk, hogy az odajutás hosszú és költséges, ezért maradtunk egy „kommersz” Fiji utazásnálJ.

Fiji, a Csendes óceán egyik szigetcsoportja, innen 5 óra repülésre van, ami itteni viszonylatban közelinek számít. Éjfél után indultunk és reggelre értünk oda. A reptérről egyenesen a kikötőbe mentünk, ahonnan egy nagy katamarán szállította a turistákat a különböző szigetekre. A megállóknál jött egy kishajó, általában a sziget szállodájából és ott kiszálltak az oda tartó utasok a tengeren.

A mi szigetünket Drawaka-nak hívták, és a resorton kívül a sziget lakatlan volt. Resort-nak nem is nevezném, mert azt inkább távoli szigeteken eldugott luxusszállodákra szokták használni. Nos, a mienk nem ilyen voltJ Kis kunyhóban (Bure) laktunk, áram nem volt, közös zuhanyzó, WC, meg egy nagy közös helység (Main Bure), ahol ettünk meg az estéket töltöttük.

Hogyan is teltek napjaink? Egyrészt búvárkodtunk, gyönyörű korallok vették körül a szigetet rengeteg sok kis halacskával, volt köztük sárga, kék, piros, csíkos, lapos, széles, hossú kicsi meg nagy. Másrészt banánfát ültettünk, kókuszdiót törtünk, a kosárfonással ismerkedtünk, horgásztunk délutánonként, én is kifogtam életem első halacskáját, állítólag egy papagájhal volt. Nagyon büszke voltam ráJ Még polipra is vadásztunk a kb. 1.5 méteres vízben....fogtunk is, bár én a fotós szerepével is tökéletesen meg voltam elégedveJ. Egyik nap elvitorláztunk egy igazi fiji-i faluba, ahol volt egy kis helyi szertartás, éneklés, tánc és megnéztük, hogyan is élnek a helyiek. A szertartás részeként kava-val kínáltak, ami a fiji nemzeti ital, valamilyen gyógynövényből készül és azt vízzel vegyítik. Az íze a sáros vízre hasonlít, jót lehet tőle aludni és állítólag valamilyen hallucinogént tartalmaz. A hatását nem éreztük, bár aludni tényleg jót lehetett tőle. A kertben papaya és banán termett, arról csemegéztünk, amikor megéheztünk, bár inkább csak azért mert annyira finom voltJ Sok zöldséget ettünk, halat, gyümölcsöt, húst kevesebbet. De nem is igazán hiányzott.

A helyi emberek nagyon kedvesek, barátságosak voltak. Egyszerű életük van, nem sokat stresszelnek, az alapvető szükségeteik megvannak, és vidámak, sokat nevetnek. Esténként énekelnek és kava-t iszogatnak. Azt hiszem, hogy gondtalanabbak, mint mi, a fejlett társadalmak gyermekei.

 Gyorsan elrepült az ott töltött egy hét, maradtunk volna, de nagyon. Kiszakított a mindennapok szürkeségéből, megismerkedtünk valami teljesen újjal és érdekessel. Remélem egy napon visszatérünk hozzájuk.

Hát ez mar egy jópár hétvégéje történt, de gondoltam, pár sort mindenképpen írok a Penguin Parade-ról. Szombaton este elmentünk vacsorázni Dóri barátnőm öccsével, Kristóffal a nepáli étterembe. Krisi Sydneyben volt nyári gyakorlaton egy (két) építészirodánál, és hétvégére átjött Melbourne-be picit körbenézni. A vacsorát követően megismerkedtünk Kingával es Gabriellel, akik Krisi szállásadói voltak, és kitaláltuk, hogy másnak délután lemehetnénk a Phillip Island-re megnézni a minipingvineket. Végülis miért ne, a 10 km Nike HumanRace után kiváló kis levezetés.

Miután besötétedett, láttuk, ahogy a 30 cm nagyságú pingvinek, csapatokban elindulnak a part felé, az éjszakai szállásukra megpihenni. Egy platformon ültünk, onnan néztük őket, majd az odújaik felé is kísérhettük a csöppnyi totyogósokat, mert erre is ki volt alakítva egy látogatóút. Nagyon aranyosak voltak, iszonyú lármát csaptak, ahogyan hívták párjukat a sötétben (monogám életet élnek). És pont párzási időszak volt... a hímek nem teketóriáztak megtámadni a nekik szimpatikus tojókat, a látogatók nem riasztották el őket.

Sajnos fényképezni tilos volt,ezért a kispingvineket nem örökíthettük meg, személyesen kell meglátogatni őket:). De magunkról egy képet azért alább láthattok.

 Csütörtökön kitaláltam, pénteken regisztráltam, szombaton kicsit aggódtam, ma reggel viszont sikeresen lefutottam a Nike Human Race 10k-t.

Utólag: Ay időeredményem nem valami fényes, szerettem volna 60 percen belül futni, de felkészülés és edzés hiányában most ennyire telt.

Kitalaltuk mar jo elore, hogy mielott Dori visszamegy Magyaroroszagra a nyaron, eljon hozzank Melbourne-be, ugysem annyira tartjak jol a Thomson hazban. De errol majd o mesel nektek.

Elmentunk setalni a Chapel Street-en, a szombati forgatag izgalmas latvany, megmutattuk Dorinak a Prahran market-et, vettunk “snapper”-t, “white bait”-t, zoldsegeket, gyumolcsot. Delutan a belvarosban setalgattunk, felmentunk a Rialto kilatotoronyba, onnan be lehet latni az egesz varost, probaltuk beazonositgatni, mi merre. Estere meg kitalaltuk, hogy elmegyunk a Pacific BBQ-ba, ahol egyszer mar jartunk, megmutatjuk Dorinak, mit tudnak az ausztral hongkongiak. Hat eloszor is, mivel elkestunk 10 percet, az elore foglalt asztalunkbol nem maradt semmi. Ettunk krodokilt, halat, meg csirket, izletes volt, finom. Egy nagy gond volt a hellyel: hogy majdnem kidobtak, miutan befejeztuk a foetelt, kihoztak a szamlat kerdes nelkul es miutan rendeztuk azt, megkertek, hogy ha lehet, akkor tavozzunk, mert nagyon sokan szeretnenek meg aznap ott vacsorazni. Ezt ketszer is elismeteltek, mondanom sem kell, hogy ezzel nem alapoztak meg a vendeg visszacsalogato strategiajukat….sot, inkabb elrettento volt az a futoszalagos megoldas.

Vasarnap koran keltunk, irany az autokolcsonzo, majd az obol nyugati oldalan delnek indultunk Geelong fele. Delben atkomponztunk az obol bejaratan, megcsodaltuk a Mornington Peninsula elvekonyodo nyulvanyat a tengerrol, majd par ora mulva a szarazfoldrol. A nemzeti parkba nem lehet bemenni kocsival, egy nagyot setaltunk a felszigetcsucsig, ami regen eroditmenykent funkcionalt. Hazafele jovet meg betertunk egy borospincebe is, ahol megkostoltuk a helyi borokat. A borkostolo itt mashogy tortenik, mint otthon: a kostolas ingyen van, mindent megkostolhatsz, cserebe a vegen meg veszel abbol egy-egy palackkal, ami izlett. Persze ez nem kotelezo, de valahogy igy illik. Mi is vettunk egy uveg feherbort a halvacsorankhoz, amire mar nagyon fentuk a fogunkat. Az est szakacsa Milka Chef volt,aki fokhagymas snapper-t es lisztben atforgatott, forro olajban kisutott white bait-t keszitett, amit citrommal fogyasztottunk. Mi aznap csak a salata es a krumplipure elkeszitesevel jarulhattunk hozza a est fenyenek emelesehez:) Nem panaszkodhatunk, jol voltunk tartva, ilyen is kell:)

Meg csak 3 hete voltam a cegnel, de ugy tunik, egybol lehetosegem volt vilagot latni: megnyertem a NSW-i egyik energiaszolgaltatonal levo projektunkben valo reszvetelt es Port Macquarie-be deportaltak, mostmar masodik hete. A varos Sydney-tol 350 km-re van eszakra, az oceanparton, nyaron nepszeru nyaralohely, vannak kivalo “surfbeach”-ek is, no meg ilyenkor balnanezesre is lehet menni, mert itt usznak el a balnak Queensland fele.

Egy kicsit eleinte aggodtam, hogy mi lesz velem, mert az elso nap utan a kollegaim itt hagytak egyedul ugy, hogy a projekt mar marcius ota tart es nekem most kell felvennem a fonalat. Mindegy…cask lesz valahogy…gondoltam, nem az elso eset, hogy bedobnak a melyvizbe, elofordult ez mar a magyar KPMGs palyafutasom soran is:)

Roviden a projektrol: az ugyfel privatizacio elott all es az auditor hibat fedezett fel az aktiv idobeli elhatarolasok kalkulaciojanal ( itt az energiat 3 havonta szamlazzak ki, es az ebben az idoszakban kepzodo beveteleik szamitasahoz szukseg van a bevetelek megbecslesere). Egesz jol vettem az elso akadalyokat, a gond csupan annyi, hogy most ,hogy a projekt a jelenlegi fazisat lezarjuk, intenziven igenyt tart rank az ugyfel, pedig en nagyon szerettem jovo heten Melbourne-ben lenni, mert Dori jott (volna) hozzank. Ugy tunik, jovo heten is itt leszek… nem sikerult jo kibuvot talalnom. Igy legnagyobb banatomra Dori csak a hetvegere  jon.

Port Macquarie 300, 000 fos kisvaros. Reggelente az emberek koran kelnek, futnak vagy setalnak a parti osvenyen, lenyugozo itt a napfelkelte:) en is tobbszor voltam mar futni, olyankor latom a varost vilagosban is. Es, ami ezt meg reggelente megkoronazza, hogy delfineket is lehet latni az obolben, allando lakok errefele:)

Kitataltuk, hogy a hetvegen Laci meglatogat. Nem volt egyszeru a megszervezese, mert ide csak a Qantas repul jo sok dollarert, a magyar bonuszpontjainkat nem tudtuk felhasznalni, mert a Malevnak 6 hetig tart jova irni egy-egy utazas pontjat. Egy kollegam ajanlotta, hogy Newcastle-be lehet repulni, onnan meg autovan csak 2,5 ora ide az ut. Vegulis emellett dontottunk, mert nem akartuk kihagyni a lehetoseget, hogy itt tolthetunk egy hetveget, az idojaras ossze sem hasonlithato a Melbourne-ivel:)

Szombaton voltunk balnat nezni, lattunk is parat, a vizbol nem ugraltak ki, inkabb egykedvuen usztak felfele. A latvany oriasi volt, hat meg a balnak merete.:) Este elmentuk “seafood”-ot enni egy hangulatos helyi vendeglobe.

A vasarnapunk mozgalmasan alakult: delelott vettunk 2 szorforat, probalkoztunk a felallassal, meg hogy elkapjuk az idealis meretu hullamokat:)…meg van mit gyakorolni:) Aztan elmentunk egy koalaparkba, ahol lehetett koalat simogatni, kengurut etetni, meg hasznos tanacsokat hallgattunk a kigyokkal szembeni vedekezesrol. Delutan leutuztunk Camden Haven teruletere, a tovidekre, vegig a parton, meg felmentunk a North Brother kilatohoz is.Mar kezdett esteledni, de a kilatas igy is lenyugozo volt.

Hetfo reggel megmutattam Lacinak, milyen is a reggeli futas napfelkeltevel egybekotve:), o napkozben elvezte a napsugarakat, a csodalhatta a szorfosoket kedvenc tengerpartunkon, mig en dolgozni probaltam… suru, de emlekeztes hetvege volt. Hetfo este o visszament Melbourne-be, en meg penteken megyek utana. Mar csak 2 nap!

Van egy csomo ebedelos hely itt a belvarosban, ahova ki lehet ugrani ebedidoben enni. Igazabol annyi, hogy az ev mind a 365 napjan mas ettermet latogathat meg az ember, ha egy sem tetszett az elozoek kozul. A helyiek altalaban vmi szendvicset vagy salatat vesznek elvitelre es megeszik az irodakban, de en igyekszem kihasznalni az idot, ha van, es leulok ebedelni az etteremben.

 A mult het valamelyik napjan is igy tettem, a napi valasztott menum HUNGARIAN CEVAP volt. Nem akartam komolyat enni, de ilyen nevvel ki kellet probalni. Az etelnek nem sok koze volt sem a cevaphoz, mivel tul nagy es nem elegge fuszeres fasirtokkat szolgaltak fel, sem a magyaroshoz, hacsak nem a jo nehez, fuszeres-paradicsomos ontet miatt, am vegul is nem akartam foldrajz es tortenelem lecket adni a szemelyzetnek...

Meg az a szerencse, hogy itt nem sok magyar es szerb el, akik kikerhetnek maguknak, hogy ilyen etel valojaban nincs is :)

Lehet, hogy a bennunk elo kep a kulonbozo orszagok 'nemzeti' eteleirol ugyanilyen valotlan es torz? :)

Tőlünk kb. 15 perc sétára van Gurkham`s nepáli étterme. A földön ültünk szőnyegeken, a személyzet nepáli volt, alacsonyak, mosolygósak és kedvesek. Az étterem hangulata is bájos volt, szőnyegek és képek Katmandu-ról a falon, a színek benn sötét narancssárgásak.

Egy 2 fős tálat kértünk, amiben volt mindenféle finomság. Réztányérokban kaptuk a fogásokat, az előétel fokhagymás, gyömbéres, tejfölös krumplipüré lehetett zöldségekkel. Főételnek kaptuk az itt olyan nagyon népszerű chickpea-t (csicseriborsót), kecskepörköltet?, meg csirkét, ezekhez meg egy nagyadag rizst kókuszolajjal. A kecske volt a legkülönlegesebb, finom, jóízű volt. Desszertnek kaptunk gyümölcsrizst, meg gőzgombócot. Nem az osztrák típusra kell itt gondolni, itt ez akkora volt mint egy pingpong labda, megsütötték és valamilyen sziruppal leöntötték. Amikor fizetni akartunk, nem értették, hogy szeretnénk borravalót adni, a pincérlány elment és engedélyt kért erre a főnökétől:)  Igazán különleges hely, asszem ide még vissza fogunk jönni!

Első nap egy INDONÉZ étteremben ebédeltünk. Milka, mivel az előtte lévő tálakon felkínált húsokból választott, nagy meglepetés nem érte. Azonban a pult felett lévő képeken bemutatott ételek is jól néztek ki, én ezekből választottam. Amit kaptam, az egy óriási tál leves solt, benne dió méretű rizs golyókkal meg egy darab csirke szárnnyal. Rájöttem, hogyha a rizst összetöröm a lében, akkor egész ehetővé válik az ebéd. Az íze különleges volt, nem tudnám megmondani, milyen fűszerekkel készítették, de nem magyaros volt, az tutti. Kicsit mintha tejfölös lett volna. A tanulság, hogy jó alaposan meg kell nézni a képeket az étteremben.

Van egy Nandoo`s nevű PORTUGÁL gyorsétterem lánc a városban. Alapjában véve csirkét árulnak mindenféle formában, de leginkább grill, sültkrumplit meg salátát. A különféle peri-peri BBQ szószok az étterem asztalain vannak, a nem csípőstől az extra csípősig, és ezzel ízesítheted a grillcsirkédet. Szerintem finom volt, és nem drága, helyi viszonyok között.

Amikor elöször South Yarra-ban jártunk gyalog, és pont megnéztük a Clara str-en a kis lakásunkat, utána a Little India nevű INDIAI étterembe tértünk be. Nagyon kedvesek voltak, én indiai sajtot ettem valamilyen mártásban rizzsel, Milka meg csirkét. Az étel kiadós volt, és finom.

OLASZ étteremben már kétszer is voltunk, igencsak elterjedt errefelé az olasz konyha. Szerintem ezt mindenki ismeri, nem kell nagyon részletezni, a már megszokott ízek. Persze nem Milano vagy Róma, de panaszkodhatunk, igazán jól csinálják itt is. A pizza-t még nem kostóltuk, de arra is sor kerül biztosan valamikor.

Milka második munkanapján elég hektikusan alakultak a dolgok. Ekkor derült ki, hogy lemaradtuk az preferáltabb lakás bérleti jogáról, egyfolytában csörgött a telefon, vagy a lakásközvetítő, vagy a „Relocation Agent”, Sharon keresett. Enni nem sok idő maradt, de beugrottunk egy VIETNAMI étterembe. A ételeket igen kevés pénzért mérték, gondoltuk egynek jó lesz. Valami rice meg chicken, képről válaszottuk. Erre kaptunk rizstésztát, rajta tényleg csirkével. De mindkettőnkében volt valami olyan fűszer, ami majdnem ehetetlenné tette az egészet...sajnos nem jöttünk rá, hogy mi lehetett az. Ide valószínűleg nem megyünk vissza egyhamar:)

Azért nem költöztünk olyan rossz helyre, a közelben van egy Fiesta nevezetű MEXIKÓI étterem. Szerintem igazán jó volt, hogy is mondhatnék mást:) hasonlított a kinn kostólt ételekhez. Nem vietnámi árban volt, de nem is bántuk. Quesadillat ettem, ez sajtos, húsos paradicsomos tortilla.

A CBD-ben nem csak luxuscikkeket árusító boltok vannak, hanem a kis, eldugott utcákon éttermek garmada található. Ezt Degraves street-nek hívják. A Degraves bar-ban SPANYOL tapasokat lehet kapni, hasonlít ez a hely a Pata Negra-hoz otthon. Csak kicsit spanyolosabb, piszkosabb:) Kértünk is dos copitas de vino-t:)

A második hétvégénken voltunk az Ikea-ban, itt is van, és mivel megéheztünk, kipróbáltuk, vajon ide is eljutottak-e a SVÉD húsgombócok. Nem csalódtunk...

South Yarra-ba költöztünk. Mivel a lakásban este 9-ig nem lehetett villanyt kapcsolni és találtunk egy Shiraz habzó bort a hűtőben, kitaláltuk, hogy kipróbáljuk a BYO-t valamelyik helyi étteremben. Betértünk egy zsúfolt a HONG KONG BBQ étterembe, gondoltuk, ha ennyien vannak, annyira rossz nem lehet hétfőn este. Az üvegünket elkérték, behűtötték, hoztak fincsi zöld teát, majd egy-egy adag húslevest, ami a gratis volt. Ez malacsonkából és zöldségekből készülhetett. Főételnek mindketten kacsát rendeltünk, zöldségekkel. Képeket mellékelünk. Az arcunkra ismét kiült a meglepődés és a kiváncsiság, amikor megkaptuk a tálakat. Az egyik tálon gomba szeletek is voltak, a másikon jelly fish-el körített kacsa. Ez medúzát jelent, legjobb tudásom szerint. Izgalmas íze volt:)

• A Hungry Jack a Burger King helyi megfelelője
• BYO – Bring your own. Ami annyit jelent, hogy az adott étterembe vihetsz bort, amit elfogyaszthatsz a kért vacsorához. Általában felszámolnak 2-6 AUD közötti díjat a bor hűtésére és felszolgálására.
• Más íze van a tejnek, egész hasonlít a házitejre.

• Természetesen jobb kormányos autók száguldoznak és másik irányba kell kinézni a zebrán, mint otthon.
• Itt a fél literes üdítő, mint pl a Coke, 600 ml.
• A csapban, ha jól megnézitek otthon, a víz mutatóórával megegyező irányban folyik le folyik le. Itt pont fordítva van.
• A joghurt kiszerelése még a régi, 200 ml, nem a lekicsinyített Danone 150 ml.