Milka egyik kollegaja, Melissa (Mel) elhivott minket sielni a hetvegere, mivel ok ugyis mennek a noverevel es meg volt 2 hely az autoban. Pentek este indultunk, az uticel kb. 330 km-re van Melbourne-tol, eszakkelet iranyban. A varoska neve: Porepunkah, ahol egy kis egyszeru motelben szalltunk meg. Ejjel 11 ora korul meg nyitva volt a sikolcsonzo az ut menten, igy hosszas valogatas utan megvolt a teljes felszerelunk masnapra. A markak altalaban europaiak vagy amerikaiak, volt Rossignol, Atomic, Head, K2, Dynamic, vagy Salomon. A felszereles olyan arban volt, mint otthon, 2 napra bakancs, si es bot 74 dollar volt. Ejfel korul ertunk a szallasra, majd mielott nyugovora tertunk volna, Jac (Mel testvere) megemlitette, hogy szeretne reggel koran indulni a palyara, mivel egy ora az ut es amugyis reggel a legjobbak a palyak, szoval induljunk fel 7-kor…hat jo, legyen ahogy szeretne, veszteni nem veszthetunk semmit, majd alszunk utkozben vagy majd este.

 

Reggel 6-kor, frissen fiatalosan keles, 6.30-kor allunk az autonal, Jac meg sehol .Ezert ugy dontottunk, hogy belefer meg egy gyors reggeli Mel-el. Kiderult, hogy a motel az oveke, ugyhogy belopozhattunk a konyhaba a hatso bejaraton es kaptunk egy kis piritost meg muzlit reggelire. Kozben Jac is elkeszult.

 

Mount Hotham-ra mentunk, az itteni viszonyokat tekintve nagy siterepnek mondhato, nem egy Risoul vagy Alpe D`Huez, de 2 napra nem is kell nagyobb. A siberlet ara nagyon huzos: egy napra 94 dollar volt…egyszer elunk, meg hat ezt is ki kell probalni.

A palyak picit rovidek voltak, de a felvonoknal szerencsere nem kellett olyan sokat sorban allni, es meg a nap is kisutott neha. Furcsa volt picit, hogy a meredekebb palyak aljaban nem volt hely egy kis lesiklasra, hanem kitettek a “SLOW” tablakat es ha nem vigyaztal, aki beleszalltal a felvononal sorakozo emberekbe. Eddig nem ereztem, de mostmar tudom, mennyire jo, ha a palya aljaban van egy rovidebb szakasz, ahol az ember csak siklik egyet.

 

Ami kulonleges es nagyon nem europai volt:

 

·       Nincs piros palya csak “Black” es “Double Black”

·       Az ulos lifteknek nincs labtartoja (ettol estere ugy elfaradtunk…ugyanis a labad nagyon nehez, ha nincs labtarto es automatikusan picit tartja az ember a labat, amig meg nem szokja, hogy le merje engedni…de meg akkor is valahogy nem kenyelmes ez a megoldas)

·       Kiszaradt eukaliptuszfak meredeznek a hegyoldalban

·       Nincs se forraltbor, se Gluhwein, se Bombardino, csak Yay-Gir-My-Stir

 

Eleinte nem ment jol, nem ereztem a lecet, csak poroszkaltam, de az is lehet, hogy kijottem mar a gyakorlatbol. Vegulis iden nem voltunk sielni otthon. Delutanra picit kezdett javulni a helyzet. Napkozben nem nagyon ultunk le, ezert 4 ora korul mar bedobtuk a torulkozot….emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy kb f9-tol a palyan voltunk. Altalaban 3-an sieltunk Mel-el, Jac a sajat utjat jarta.

 

Este egy dijnyertes olasz etteremben voltunk, kulonleges etelek, kulonleges kiszolgalas. Ehhez a lanyok ragaszkodtak, mi meg nem mondtunk nemet. Az ausztralokra jellemzo, hogy napkozben nem nagyon esznek (peldaul Jac egy falatot sem, sot, nem is ivott, roppant egeszseges…ja es rezidens a lany, nincs ketseg, hogy tisztaban van az etkezesek jelentosegevel), hanem este egy nagyobbat. A vacsora finom volt, tokeletes, profi, panaszra nincs ok, kiveve hogy nem biztos, hogy egy egesz napos sieles utan az embernek erre van szuksege: 4 oran keresztul vacsoraztunk (ejfelig)|… ez kivette a maradek eronket is. Az i-re az tette fel a pontot, amikor Jac bejelentette, hogy ismet fel 7-kor szeretne indulni…ezt megvetoztuk, legyen fel 8..huuu, nyertunk egy orat. Vegulis megerdemeljuk, nem? De abban allapodtunk meg, ha sok ho esik az ejjel, es emiatt korabban szeretne indulni, akkor kopog az ajton reggel.

 

Nem fogjatok kitalalni, de mar 7 elott kopogott az ajton, hogy 15 perc mulva indulunk. 15 perc mulva o nem volt keszen…sebaj, az autoban alszunk…de ott inkabb a hanyinger lekuzdesere koncentraltunk, mert a szerpentinen nem teketoriazott es rendesen nyomta neki. Aznap egesz nap esett a ho, a palyak elvezetesebbek voltak, voltak olyanok, amiken csak mi sieltunk, nem talalkoztunk ossze masokkal, az erdo kozepen. A labtarto nelkuli lifteket is kezdtuk megszokni, delben magyarosan lepihentunk az egyik Hutte-ben, benyomtuk az otthon elkeszitett szendvicseket egy- egy meleg tea mellett, majd tovabb elveztuk a delutani hoesest.

 

A hazafele ut nem volt zokkenomentes, ugyanis Mel es Jac jol osszekulonboztek az autoban. Mi nem annyira ragaszkodtunk hozza, hogy hazafele megalljunk enni, inkabb erjunk haza es furodjunk meg, utana meglatjuk. De Jac, aki altalaban napkozben minimalis mennyisegu taplalekot visz be szervezetebe, meg akart allni kedvenc helyen, hogy egyunk egyet. Sikerult azt kialkudni, hogy csak takeaway legyen a vacsi…ugyanis tartottunk tole, hogy veletlenul megint 4 orasra nyulik a szeansz…ehhez mi tul faradtak voltunk. Lenyeg a lenyeg, nem konnyu takeaway-t enni mozgo autoban, foleg, ha a kaja szosszal keszult...ebbol lett egy kis kalamajka...a vegen mar mi ereztuk magunkat kellemetlenul. Pedig nekunk aztan nem volt letfontossagu a tutti kis olasz etterembol rendelt vacsora.

 

Ejfelre ertunk haza, bedoltunk az agyba es reggelig meg sem moccantunk.